Az elmúlt hónapokban áramlani kezdtek a nemzetközi pénzügyi körök képviselői a Tiszába. A legismertebb eset az volt, amikor a Shell globális alelnökének, Kapitány Istvánnak az érkezését jelentették be.1
De csatlakozott Magyar Péterékhez az Erste Lakástakarékpénztár Zrt. korábbi elnöke, Kármán András2 és a Vodafone Global közkapcsolati vezetője, a Globsec elnökségi tagja, Orbán Anita is.3
Megjelent a BlackRock Bajnaiék mögött
Ahogy korábbi cikkünkben bemutattuk, ezek a tanácsadók a nemzetközi karrierjük idején kötődtek a világ legnagyobb vagyonkezelőjéhez, a BlackRockhoz. Az Ellenpont most egy érdekes adalékra lett figyelmes:
a Tisza egyik legfontosabb támogatója, Bajnai Gordon is kapcsolódik az óriásvállalathoz, méghozzá egyik nemzetközi szervezetén keresztül.
Az egykori MSZP-s miniszterelnök a nyilvánosságban sokáig távol tartotta magát a hazai politikától, azonban január elején a hvg-nek nyilatkozva váratlanul kiállt Magyar Péter mellett.4
Visszatérése miatt a médiában aránylag sokat foglalkoztak vele, azonban egy dologról eddig még nem igazán esett szó: Bajnai az elmúlt években a nemzetközi tanácsadói munkái5 mellett újra egyre erőteljesebb szerepet kezdett játszani a nagy pénzügyi befektetők világában .
Az köztudott, hogy tavaly előtt kinevezték a független, befektetésekre specializálódott globális tanácsadó cég, a Campbell Lutyens élére.6 Az viszont kevésbé, hogy ezen kívül két hasonló profilú szervezetben is magas pozíciót tölt be: elnök és igazgatósági tag az Institutional Circle-ben (InCircle)7 , továbbá szintén helyet foglal a Pacific Pension Institute (Board of Directors) vezetőségében.8

Mindkét szervezetet a nagy intézményi befektetők (nyugdíjalapok, biztosítók, befektetési alapkezelők stb.) számára hozták létre egyfajta platformként, elsősorban tudás, -és tapasztalatmegosztás céljából.
Érdekesség, hogy Bajnai éppen a legutóbbi, a baloldal vereségével végződő parlamenti választás másnapján jelent meg az InCircle-nél. Legalábbis a honlapjukon 2022. április 4-én közölték a hírt, hogy a magyar üzletember helyet kapott az igazgatóságban.9
Fontos hangsúlyozni, hogy bár ezek a társaságok nem mozgatnak önállóan pénzeket, az általuk szervezett fórumokon kapcsolatba kerülnek a nemzetközi pénzelittel. Így a legnagyobb befektetési alapkezelők képviselőivel is, akik időként visszaadnak valamit abból, amit szakmailag kaptak.
Így van ez Bajnai által elnökölt InCircle esetében is, akik mögött közvetve megjelent a BlackRock.
Tavaly az InCircle egyik legfőbb szponzora a Scientific Beta volt.10

A befektetési indexeket és stratégiákat fejlesztő cég hivatalos oldalán külön menüpontban sorolják fel az ügyfeleket és a partnereket.11 Közöttük van Larry Fink dollárbilliókat megmozgató vagyonkezelője, a BlackRock is.

Dollárbilliókat mozgatnak meg
A BlackRock az átlagember számára felfoghatatlan pénzeket mozgat meg: 2025 végére a kezelt vagyonuk rekordösszegre, nagyságrendileg 14 000 milliárd (14 billió) dollárra nőtt. Ezzel továbbra is messze vezetik a világ legnagyobb vagyonkezelőinek a listáját, maguk mögé utasítva a második helyen álló, szintén több billió dolláros értékben üzletelő Vanguardot.
A BlackRock és társai mostanra a tulajdonosi összefonódásoknak köszönhetően megszállták a stratégiai iparágakat: a mezőgazdaságtól a techiparon át a gyógyszeriparig.

De a legnagyobb szerepük egyértelműen a hadiiparban van: a legnagyobb amerikai fegyvergyártók (Lockheed Martin, Northrop Grumman, Boeing stb.) mögött mind ott vannak jelentős befolyással rendelkező tulajdonosként. Márpedig ezek a vállalatok gyártják az Ukrajnába küldött fegyvereket. Mindez azt is jelenti, hogy
a fegyvergyártók tulajdonosainak, a vagyonkezelőknek gazdasági érdekük a háború folytatása, hiszen így még nagyobb profitot tudnak bezsebelni.
A gazdasági terjeszkedés mellett politikai szinten is látványosan tör előre a BlackRock. Larry Fink vezérigazgató régi stratégiája, hogy vezető pozícióba vesz fel politikusokat, majd pár év múlva, amikor politikai irányítókká válnak, rajtuk keresztül kiterjeszti a hídfőállásait. Erre a legerősebb példa Németország jelenlegi kancellárja, a kontinens egyik legnagyobb hatalmú politikusa, Freiedrich Merz, aki egyenesen a német BlackRock vezetői székéből érkezett a politikába.
Nagyon úgy néz ki, hogy a Blackrock szemet vetett Magyarországra is, és céljainak elérésére a Tiszát és Magyar Pétert használja eszközként.
- 1https://www.facebook.com/watch/?v=26097514669861734&ref=sharing
- 2https://magyartisza.hu/hirek/ujsag/turisztikai-es-gazdasagi-szakemberrel-erosit-a-TISZA-koetcsen-mutatkoztak-be-az-uj-szakpolitikusok
- 3https://ellenpont.hu/orban-anita
- 4https://hvg.hu/360/20260102_bajnai-gordon-europa-nem-maradhat-novenyevo-interju
- 5https://ellenpont.hu/bajnai-gordon-haboruparti-agytrosztok
- 6https://campbell-lutyens.com/about-us/our-team/gordon-bajnai/
- 7https://institutionalcircle.com/executive-board/
- 8https://www.ppi.institute/board-of-directors/gordon-bajnai
- 9https://institutionalcircle.com/?s=bajnai
- 10https://institutionalcircle.com/
- 11https://www.scientificbeta.com/about-us/about-us-partners